Kakasy Boti blogja

Legyen ez a blog a szócsövem, olyan dolgokkal kapcsolatosan, amik velem/körülöttem történnek.

Szeretem amikor Ufo megjelenik a szerkiben. Mindig van egy jó sztorija vagy valami érdekes herkentyűje vagy a kettő egyszerre.
Pénteken is hasonló volt a szitu. Barna emag.ro-os papundekli dobozból elővette a Pentax K-x fotómasináját. Az objektív letörve, a váz több helyen hosszan hasadva és az LCD-t is csak a szentlélek tartotta.

Mi a tanulság?

Így fotózz porfelhőt. Nem, nem a Szaharában készített naptárfotókat a homokviharról, hanem csak hazafele tartott, amikor a keményfalvi kőbányából a falu fele kavargó hatalmas porfelhőt akarta lefényképezni, a festői hatású beborult egű háttérrel. A sztoriba nem folyok bele, itt szépen le van írva. A lényeg, hogy a bányászoknak nem tetszett a perspektíva így önbíráskodoni és tökéletlenkedni kezdtek.

A végeredmény meg itt hever az asztalomon. Szegény K-x, legyilkolták. Egy Canon, esetleg egy Nikon, még mondjuk... de egy Pentax? Ez már vérlázító.

Az az érzésem a sztori itt nem ér véget. Hogy mi lesz a folytatás? Tessék figyelgetni a hírcsatornákat vagy a blogot.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nemrég arra a megállapításra kellett jutnom, hogy a pár éve vásárolt Nike futócipőmből lassan kitapostam a lelket. Igaz Hervises, leárazott tucatcipőről van szó. Sőt annyira az alja a Nike termékpiramisában, hogy a gyártó sem tartotta annyira, hogy feltegye a honlapjára. Ezek a csukák olyan 4-500 km után elfáradnak, még ha kívülről nem is látszik.

Múlt héten Pesten jártunk, így be tudtam hajtani Zsuzsától egy fogadásunkon nyert futócipőmet. Kedvenc futós blogomon érdeklődtem merre is menjek, hogy megfelelő és főleg szakszerű kiszolgálást kapjak. A Váci úti Spuri futóboltban kötöttem ki. A futásra szakosodott üzletben, az alkalmazottakon messziről lerítt, hogy naponta futják meg a havi átlagomat :)

A falon felhalmozott futócipők láttán csak csorgott a nyálam. Mielőtt tócsa alakult volna ki körülöttem, egy csajszi jött a segítségemre. Mondom neki, hogy vennék egy futócipőt. És akkor jött a meglepetés. A van Nike, Adidas, stb. válasz helyett egyszer megnéztük, hogy milyen a lábam. Merre dől a bokám, mekkora a harántsüllyedésem.  Miután megállapítottuk, hogy milyen szerkezetű cipő kell, következhetett a méret. Mondom, hogy a 43-as szokott jó lenni. Kicsit furán nézett, de hozott egyet és hozzátette, hogy nem lesz jó. Felhúzom és persze hogy passzentosan megy a lábamra. Mondom hogy na ugye... csak tudom a méreteim. Megnézi, megnyomkodja a cipőt a lábamon, majd újból közli, hogy nem jó. Ha sokat szaladok benne így, akkor le fog hullni a körmöm. De ha így szeretem akkor ő nem kötözködik, neki így is eladó. Na itt feladtam a dolgot, közöltem, hogy akkor átengedem az irányítást és hozzon egy nekem való cipőt. Fél méretenként araszoltunk felfele míg végül bólintott, hogy na ez a nekem való. Azt hittem megvagyunk, de ezután a folyosón megfuttatott, hogy tényleg jól passzol-e a futómozdulataimhoz a cipő. Most már megvolt a típus a méret, már csak a cipőt kellett kiválasztani. Miután árba is belőttük, nem volt rest a csajszi kihordott annyi cipőt (különböző márkák és modellek), hogy egy kisebb falunak elég lett volna. Egyenként próbáltam fel és futottam egy-egy kört a folyosón.

Úgy indultam neki ennek az egész cipővásárnak, hogy veszek egy tökös Nike szaladócipőt. Közöltem is a csajjal, hogy inkább a Nike fele húzok, az érdekel. Higgadtan válaszolta, hogy ő idehoz még pár másikat is, egy próbát megér... higgyem el. Végül három pár cipő mellett vacilláltam, amiből kettő Nike volt. Ismét a csajszi segítségét kértem. Helyettem nem fogja kiválasztani, de húzzam fel felesbe és ne nézzem melyik lábamon mi van csak szaladjak benne egyet, válaszolta. Amelyiket a legkevésbé érzem, hogy a lábamon van, az lesz a nyertes.

Akármennyire is Nike párti voltam végül egy Saucony Phoenix 5-el a hónom alatt jöttem el. A cipő valami hihetetlen könnyű és észbontó szellőzést alakítottak ki rajta. A csak futócipőket gyártó amerikai céggel nem hiszem hogy mellé fogok, de egyszerűen nem lehetett otthagyni ezt a szaladó csukát.

Hogy a szaladásba mennyire fog beválni az majd ezután derül ki, lassan meg kell próbáljam visszaszoktatni magam a szaladáshoz. Fájó és instabil térdel de muszáj szaladnom.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szombaton 12 órától tartott előadást a Székely Pajzs Egyesült szervezte Csaba Királyfi Népfőiskola meghívására Szőke László újságíró. Az eseményt úgy hirdették, hogy mindenkit szívesen várnak, ám ez ahogy később kiderült nem így volt.

 

Idézet a meghívó szövegéből:

"12:00 – Előadó: Szőke László újságíró, a fekete-feher.info szerzője, előadás címe: Don Quijote és a civil kurázsi, avagy mit kezdhet egy település saját alvilágával

Az előadások látogatása ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt."

 

Az előadásra mint az uh.ro fotósa érkeztem, a Gondűző étterem konferenciatermébe. Itt gyülekeztek az előadásra kíváncsi emberek. Alig léptem a terembe az esemény főszervezője Waum Petre Marius egyik társát kérte meg, hogy felszólítson engem a távozásra. Miután - gondolom én - nem akarta elvállalni, személyesen a főszervező jött oda és szólított távozásra.

Az ok egy régebbi cikkem kapcsán keresendő, amikor egy szintén általuk szervezett eseményről írtam beszámolót. Az abban megfogalmazottakon azóta sem tudta túltenni magát. A cikk itt olvasható. Ezzel a cikkel én lettem a szervezet közellensége, egy zsidó-bérenc firkász (legalábbis a kommentek alapján).

Szóval visszakanyarodva a szombati eseményekhez, miután kérdeztem, hogy miért kellene távoznom - mivel ez egy nyilvános rendezvény - többször is hangoztatta, hogy nem kívánatos személy vagyok és hagyjam el a termet. Furcsa, hogy az előadás és főleg Szőke László üzenete ennek ellentéte. Miután a felesleges zavarkeltésnek értelmét nem láttam, magam mögött hagytam a termet. Az esetről illetve az előadásról megjelent cikk itt olvasható.

Kíváncsi vagyok, Szőke László mit szól, hogy az előadására ilyen kritériumrendszer alapján válogatják a megjelenő médiát. Aki nem tetszik az ne írjon, ne fényképezzen!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem szeretem a szakállat és nem szeretek szülinapozni. A tegnap mégis összetalálkozott a két nemszeretem s kisült valami jó. Vagyis talán jó. Szóval így a szülinapra fogva kipróbáltam az új borotvámat s egy ideje az államra gyűjtött szőrt (megjegyzem akaratom ellenére) szépen elkezdtem lekaparni. Vannak akik szerint így jobb. Szerinted?

 

Ja és köszi mindenkinek a szülinapi jókívánságokat...

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nálam a hétvége nagyjából akkor kezdődik, amikor péntek délután elszabadulok a hírgyárból. Ez a mostani pénteken hét óra után pár perccel sikerült. Így az igazi hétvége, már csak szombaton kezdődhetett. Kárpótlásként szombat reggelre szépen fehérbe öltözött a város. Irány szánkózni. Igen ám, de amikor az autóval kiállok a tömbház előtti parkolóból, egy zöldes-sárgás csíkot húztam magam után. Már megijedtem, hogy a nemrég cserélt fékolajam folyik. Egy lendülettel már mentem is a szervizbe, ahol mindenki csodájára járt az autómnak. A csík amit húztam az motorina volt, ami azért folyt, mert az üzemanyag vezetékét szétrágták az egerek (!). Ez nem vicc. Fognyomok és egérkaki  bizonyította az idegenkezűséget. Úgy látszik a kis szaros bebújt melegedni, amikor este leparkoltam a verdát, aztán belekóstolt az autóba. Slagcsere után már csak a motorina szaga árulkodott a rágcsáló randalírozásáról.

 

Vasárnapi snowboard

Némileg jobban alakult a vasárnapom, amikor nagy lépésre szántam magam. A tavaly tél eleji kosaras balesetem óta nem igazán sportoltam, de a deszkázás végképp kimaradt az életemből. A térdem a mai napig közelében sincs annak, hogy megfelelően fungáljon. Vasárnap este mégis vettem a bátorságot és kimentünk a homoródi pályára. Az pont elég kezdésnek. Egyszerű volt a várható végeredmény vagy fülig érő szájjal vagy betegszabadsággal kezdem a hetet. A térdem éppen kibírta a betervezett ereszkedéseket, ellenben a múlt hét óta gyógyuló derékfájásom kiújult. Így most egy jó izmos félsikernek könyvelem el a hétvégi próbálkozást. Reméljük ez már csak jobb lesz, de nagy valószínűséggel a következő deszkázásig beszerzek valami ütősebb térdrögzítőt. A mostanit kicsit soványkánk érzem, ha beállna a baj.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Reggeli kávémat iszom Csedővel, miközben a következő nagy projektünket osztjuk. Megcsörren a telefonom. Kutya hív, hogy most kapta a fülest, razziáznak a rendőrök az Életetőkút utcában. Akció van, maszkosok meg minden, ahogy a filmekben. Egy szuszra hörpintjük fel a kávét és már robogunk is, hogy felvegyük Kutyát, majd testületileg kivonulunk a helyszínre. Rendőrautók, maszkosok, fegyveres rendőrök, nyomozók biztosítják helyszínt. Kiszállok a kocsiból és kezdek fotózni.

Semmi reakció, nem szólítanak meg sőt már-már pózolnak a fiúk. A nyomozók is barátságos megjegyzésekkel viccelődnek és kacagva kérnek meg, hogy az arcukat ne publikáljuk. Bűzlik nekem ez a dolog és nem csak azért, mert a putri ganés oldala mellett állok. Máskor egy-egy közúti baleset helyszínére kiérve is igazoltatnak, amikor kezdek fotózni és legtöbbször felszólítanak, hogy ne akadályozzam őket (nem mintha szoktam volna). Olyan is volt, hogy megkértek, várjak amíg végeznek, csak azután fotózzak. Itt viszont már csak az hiányzott, hogy körbevezessenek a putrik között. Ott járkáltak fel és alá és igazából nem történt semmi, néhány egyszerű igazoltatáson kívül.

Lassan összeáll a kép. A történet nem nyúlik túlságosan messzire.  Minden valószínűséggel a múlt héti események állnak a háttérben. Ugyanis az történt, hogy többen megveretek három fiatalt a város központjában. Ezt a köztéri kamera is rögzítette, így nem igazán lehetett eltussolni és nem kis visszásságot váltott ki az esemény. Sőt a központban szimpátia felvonulást is szerveztek, ahol közel 200-an jelentek meg. Még a tanácsülés napirendi pontjai közé is felkerült a téma, ahová a rendőrparancsnok is meg volt hívva. Ez a kis háborgás nem tett jót a rendőrség hírnevének, így lépniük kellett.

És akkor ki is derült miért rontották el a reggeli kávézásomat. Miért kellett ezen a ködös reggelen maszkosokat fényképezzek a putrik tövében. Mert ilyen emlékezetem óta nem volt, hogy a rendőrség egy éppen folyó akcióról tájékoztasson, hogy  a helyszínen ne zavarja, hogy ott fotózzuk őket. Igazi kirakatba való razzia. Ez akkor most mit jelent? Javítják a statisztikát, építik a meggyámbászott imázsukat? Ha a városban az emberek cigánybűnözésről suttognak, akkor most jól befogják a szájukat. Kimegyünk a város peremére, ahol putrikban lakik néhány csirkefogó, aztán egy reggelen keresztül ott riogatjuk őket. Ezt szépen ledokumentáltatják a helyi médiával és máris mindenki elégedetten mehet a dolgára. A rendőrök végzik a törvénytelenség elleni örökös harcukat, a média van amiről cikkezzen s az emberek van amiről beszéljenek. De tudjuk, itt csak a csirkefogók vannak, a bűnözők nem a város peremen élnek.

Az eseményről több információ és kép itt.

UPDATE:

"Valóban házkutatásról van szó, a házkutatási parancsot az udvarhelyi ügyészség bocsátotta ki. Az a megalapozott gyanú, hogy a helyszínen különböző lopásokból származó javak vannak." - erősítette meg délelőtt a helyszínen szerzett értesüléseinket Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőrfelügyelőség helyettes szóvivője.

...

„… két házban tartottak házkutatást, ahol a következő, a gyanú szerint lopottnak minősülő tárgyakat takálták: egy láncfűrészt, egy ezüstkeresztet, egy pár arany fülbevalót, egy csempevágót, egy fúrógépet, egy robogót és hat darab új ajtót. Ezeken kívül másfél tonna lopott szénát is találtak, … , továbbá kiosztottak három pénzbírságot olyan személyeknek, akik nem rendelkeztek személyazonossági igazolvánnyal. Azonosították a 43 éves E. A.-t, aki a gyanú szerint fémet lopott, illetve a 26 éves V. J.-t, aki az említett szénamennyiséget lopta el - mindkettejüket kihallgatták és bűnvádi eljárást indítottak ellenük. A házak között és a környéken találtak még nyolc olyan lovat, amelyeknek nem volt azonosító chipjük …” – uh.ro

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Na kicsit megcsúszott a blogolás. Nem egyszerű a fesztivált, a munkát s a sok koslatást és redukált alvást összeegyeztetni.

Így túl az első két napon már eléggé le vagyok fáradva. Igaz a punnyadtságomon nagyot dob a meleg is. Nehezen vette fel a ritmust a fesztivál első napja. Az emberek hiánya nagyban befolyásolta a fesztiválfeelnget. Lézengős délelőtt után, estére már változott a helyzet. A nevek hozták a népet is. Első hullámban a Tankcsapdára érkeztek, majd a következő löket a Guano Apes-re. Estére meg is duplázódott, a nulladik naphoz képest a sátorozók száma, így olyan ezer sátor lehetett felhúzva. Nem akartam leamortizálni magam, ezért idejében menetem a szálláshelyemre. A második nap már délelőtt is jó élet volt a Félszigeten. Meló után az Üvegtigrisben (vagyis előtte) találkoztunk a haverokkal és sörözgettünk miközben a film szövegének idézgetésével a csapos srác agyára mentünk.

A hét órás kezdés ellenére a Belga is szép tömeget vonzott össze, ami csak gyarapodott az utolsó Kasabian koncertig. Az este se vártam meg, hogy teljesen kiszívja az erőmet a fesztivál. Máskor későnek, fesztivál szempontjából korainak számító éjjeli két órakor léptem le.

Most megyek kezdjek valamit magammal, mert elviselhetetlen a hőség.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Félsziget nulladik napja kipipálva. Azt hinné az ember milyen jó dolog is a Félszigetről írni. Közben ez egy hatalmas hac. Mert a buli az buli, nem kímél senkit, nem érdekli hogy  másnap dolgoznod kell. Ki nem maradhatsz, mert akkor le is maradsz. Meg itt van az a fránya aranysárgán ragyogó, fehér habkoronát hordozó söröcske is. Na ugye, de hol is van a határ? A tavalyi beszámolónak egészen a rovására ment, így idén a főnök külön hangsúlyozta: tessék termelni. Jó de mikor? mert valamikor részt kell venni, hogy legyen miről írni és amikor írni kell, akkor meg fáradt az ember. Mire írásképes leszel, arra már a buli folytatódik.  Mondom én hogy ez egy rohadt Don Quijote harc.

Na a lényeg hogy tegnap megvolt az átalakult terep felmérése. Helyszínek szempontjából idén teljesen átrendeződött a fesztivál. A helyi polgármester fejlesztései miatt elvett a rég helyszínek területeiből, így kénytelen volt újat adni. Azt amit évek óta visszatartott a szervezőktől.

Este hoztuk a formánkat és a MIÉRT Puban Barneey zenéjére fogyasztottuk a sört. Ha már otthon nem járok a bulijába itt legalább pótolom.

Na most megyek hogy kicsit tegyem képbe magam a fellépők terén.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Elindult már egy ideje a mizéria Gordon tetőre felállítani kívánt Pléhkrisztust körül, ami a farkaslaki Csíksomlyó lenne. Emberek vagyunk szeretjük a nagyot, a sokkolót. És akkor röviden miről is van szó…
Néhányan kitalálták, hogy nevüket emlékezetessé kéne tegyék, de legalábbis a falu történetébe bele kellene írni. Mivel egyéb önző de mégis hivalkodó ötlet nem jutott eszükbe, hát gondoltak egyet s elkezdtek építtetni egy riói koppintást. Azaz egy szép nagy Pléhkrisztust, amibe majd fel lehet menni és nézelődni. Mindenképp fémből, nehogy 1-200 év múlva kirohadjon s nevük feledésbe merüljön.

Aztán ehhez csatlakoztattak néhány imázsépítő projektet, így a környéket szennyező gyárnévvel (pénzel) is beszálltak a buliba, hadd húzzanak ők is hasznot és így szerettessék vissza magukat az emberekkel (ez kicsit emlékeztet a bűnbánó cédulára). Igen ám, de amit ők zseniálisnak és ember és Isten közöttinek hittek és álmodtak meg, az inkább megosztó lett. Megosztotta az embereket, akik zsörtölődni kezdtek. Ezt rossz néven vették az ötletgazdák, hisz az ők fejükben ez egy álom megvalósulása lehetne. Értetlenül nézik, miért zúgolódik a nép, miért kapta fel a média.
A nagy publicitást élvező projektet leállították. Megálmodóék most sértett kiskutyaként duzzognak az ólban. Szóval ez a rövid története, a még csak alapjaiban elkészült tájformáló remekműnek.

Pár napja mi is nekiveselkedünk s kizarándokoltunk a kilátóhoz, mert kocsival nem lehet megközelíteni. Nem csak a történet, az engedélyek borulnak ködbe hanem a kilátó is (hijába vágták ki a kilátást zavaró fákat).

UFO éppen az eddig elkészült 6-7 méter beton és vas alapot örökíti meg. Vajon lesz folytatás? Micsoda kérdés… hisz nálunk így működik minden, kiöntjük az alapot majd kérjük az engedélyt. Innen már tuti a pecsét, nehogymá’ ennyi beton és vas kárba menjen!

Arról hogy ha elkészül jó lesz-e vagy sem csak szubjektíven tudom véleményezni, de hogy nem ilyen módszerekkel kell ezt véghez vinni azt már most tudom.

Az uh.ro-n megjelent legfrissebb anyag: katt. (Érdemes elolvasni, jó cikk, nem én írtam:))

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Szerda délután a meló végeztével már-már az elpunnyadás határán voltam, amikor valami őrült ötlettől vezérelve úgy döntöttem bringára pattanok. Máskor is szoktam bringával járni, de gondoltam, most merészebb leszek s kitekerek a gátig. Régen kacagva tettük meg ezt a távot a spanokkal. Szóval szépen beöltöztem, felszereltem a technikai kütyüket s indulás. Gyenge fizikai állapotomhoz képest nem ment rosszul. Vagyis csak azt hittem, hogy nem megy rosszul, mert mielőtt teljesen elbíztam volna magam, a gátra felvezető emelkedőn elkerültek. Félcipő, rövid ujjú, rövid nadrág, lila versenybringa. Ez rosszul esett. Kint megálltunk beszélgetni, ő volt Zoli, aki kiugrott egy kis virágföldért (ez se hiányzott az önérzetemnek, mert ezt én egy kemény edzésnek tekintettem).

Egy szusszanásnyi időt beszélgettem új ismerősömmel Zolival, majd indultam haza, mert még egy annyi volt hátra, mint amennyit jöttem. :)

Teljes idő: 1:53:14
Aktív tekerés: 1:44:09
Átlagsebesség: 24,5 km/h
Megtett táv: 42,63 km
Max. pulzus: 187
Átlag pulzus: 159
Elégetett kalória: 1783 Kcal

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Megint egy hétvége letudva. Valahogy mintha nem ugyanazok a fizikai szabályok vonatkoznának a szombat-vasárnapra, mint a hét többi napjára. Csak úgy elhessen az idő. Nó, de próbáltunk most sem tétlenül ülni, s egy jó programnak kínálkozott a szombati Óriáspince-tetőn (Szentgyörgy mellett Maksa határában)  szervezett első Székely Vágta lovasverseny.

Azt hogy kimegyünk, szombat reggel döntöttük el. Gyors szedelőzködés, még éppen megettük az estéről megmaradt túrós puliszkát (hihetetlenül finom volt),  után robogtunk is Szentgyörgy fele. A helyszínt már messziről ki lehetett szúrni, tengernyi autó parkolt a domb aljában, ahonnan az emberek kígyózó sorban vonultak felfele. Miután leparkoltuk a verdát, tíz perc sétával mi is kivergődtünk az események színterére. Ekkor még jó idő volt, így sikerült pár fotót készítenem, sőt elkaptam amint ketten is leestek a lovukról. A rendezvényt nem tudtuk teljes egészében kiélvezni, mert hirtelen záporeső jelezte a vihar közeledtét. Dönteni kellett. Mi lejöttünk az oldalról, s mint utólag kiderült jó döntés volt. Innen Brassó fele vettük az irányt, útközben igazi égszakadás mosott meg. Mázlinkra Brassó már napsütéssel kecsegtetett, így tekeregtünk kicsit a téren, benyaltunk egy jó fagyit majd osontunk haza.

Vasárnap is spontán döntés volt. A választás a segesvári Középkori fesztiválra esett. Le is gurultunk a szász városba, ahol tipikus fesztivál hangulat uralkodott.  Csecsebecse árusok, ringispir, rácson sütött húsok tömény bűze. Fent a várban valamivel kultúráltabb volt a helyzet.

Azaz félútig, mert a vár meghódítása 10 lej per főbe került. Fura mert eddig ingyenes volt. Úgy döntöttünk ennyit nem szánunk rá a családi kasszából, inkább beülünk valahová kajálni. Helyette maradt a vár körüli séta.  Miután nem volt kedvünk a nagy tömeg miatt órákat várni valamelyik helyi vendéglőbe, a Dagira (Zetelaka) esett a választás. Idő szempontjából ez sem volt sokkal jobb választás, de a húsgombóc leves és a sajtos karaj mindenért kárpótolt. Na miután ezt a hetet is megkoronáztuk egy jó kajálással lehetett takarodni haza s készülni savanyúan az új hétre.

A Székely Vágtáról készített fotóriport itt, az eseményen készült képek itt (lovas eséssel) leshetitek meg!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Igazi pörgős hétvégét terveztem, ami kisebb nagyobb sikerekkel össze is jött. Szombaton a jó időt kihasználva motorra pattantunk, annak reményében, hogy egy lazát csapassunk. Ez csak félig meddig jött össze. A sok totyogó magyar rendszámú kocsi, a vágtató moldvai mercik idegtépő forgalmában hamar elfogyott a türelmem. Vagyis Balavásárig bírtam. Itt egy finom gázfröccsel véget vetettem az idétlenkedésnek, de ez egy röpke büntetésembe került, mert Göcsnél a rend éber őrei már le is csaptak ránk. Bár én az átkost nagyon fiatalon éltem, azért mégis megvan bennem is az a reflex, hogy ha rendőrt látok, akkor meg kell ijedni. Bár ez ellen dolgozom, így egyik elvem, hogy ilyen helyzetekben sosem alkudozom. Ha megfogtak, hát akkor meg, ez van. Vállalom. Kinyögöm a büntetést mintsem, hogy ott sünnyögjek egy fél analfabéta rendőrnek (tisztelet a kivétel). Ezzel most szerencsém volt. Magával kezdett alkudozni, végül kiegyezett (magával, mert én csak egyetértettem vele) és azt a sebességet írta be amivel mellette mentünk el. Ez 78km/h-ra rúgott. Így jártam. Totyogó, bírságos motorozás után kocsira váltottunk.

Irány Tusnád. Ahhoz már szokva vagyok, hogy motorral rendszerint nem adnak elsőbbséget, folyamatosan le akarnak nyomni, de a kocsival se kellett messze menjünk. Homoród előtti erdős szakaszon már az út padkán vergődött a kerék, mert egy Golfos elfelejtett tükörbe nézni. Amikor a gyerkőc is a kocsiban van, olyankor kicsit érzékenyebben vesszem az ilyesmit. Zsuzsa csitítgatásával végül ez is kimerült egy melléhúzásos anyázásba. Na most már irány tényleg Tusványosra, mert sok lesz ez nekem egy napra. Tusnádig csak egy bringás vágott ki elém minden jelzés és szétnézés nélkül, akit kicsin múlott, hogy nem fasíroztam ki. Valahogy csak megérkeztünk a nyári táborba, s végre Hunorkáéknál (aki a kamerát sörcsapra s Teklánál, aki a mikrofont kis köténykére cserélte) kikérhettem, egy jóóó finom csapoltat. A család fiatalabbik tagja is jól viselte a fesztivál hangulatot.

Vasárnapra is megvoltak a tervek, de azok is csak részben sikerültek. Délelőtt össze szedelőzködtünk és indultunk is Parajdra. Ismét a csemetének akartunk villantani, megmutatni a só világát. Miután kifizettük a fejenkénti 20 lejt (Babinak persze ingyenes), indulhattunk is a föld gyomrába. Babi roppantul élvezte a változatos környeztet (buszozás, lépcsőzés, emberek).

Ezután Vásárhely következett, ahol a Weekend-en volt betervezve egy strandolás, de a rossz idő miatt csak tekergés lett belőle. A napot egyik kedvenc vendéglőnkbe, a Laci csárdában koronáztuk meg egy cipóban tálalt Jókai bablevessel. De úgy úri módra: tejföllel, vörös hagymával. Álmosan és nehézkesen indultunk haza. Megint eltelt egy hétvége.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Tegnap délután Csedöt és Janit vittem Marosfőre az EU táborba. Ebéd után indultunk esős időben. A libáni útvonalat választottuk, mivel arra már nagyjából elvonultak az esőfelhők. Még jóformán ki se értünk Libánból, amikor egy olyan balos kanyar fogadott, amin egy több méteres sárátfolyás volt. Mivel az út kanyargós és a Peugeot sem úgy gyorsul, mint egy Porsche, így a sebességünk se volt túlzottan nagy. Mégis a kis 206-os úgy érezte, elérkeztünk a határaihoz. Az autó feneke szépen kezdett elelőzni, amikor heves ellenkormányzással próbáltam kompenzálni. Vissza is jött a kocsi, de a másik irányba már nem bírta kitartani magát, így az addigra mind négy kerék sárral megtelve csúszni kezdett a vizes úton. A kontroll már csak fogalom volt. Az autó orra menetiránynak teljesen visszafordult, majd az úton átsodródva a kerítést beütöttük és a mogyorós fogott meg. Szépen beékelődtünk, esély sem volt arra, hogy önerejéből kijöjjön a kocsi. A helyik jöttek segíteni. Először egy papucs Daciaval próbálkoztunk, de megfelelő vontató alkalmatosság hiányában sikertelenül. Végül épp akkor érkezett a képen látható platós akármi, ami már könnyedén kiszedett a mogyorósból. Gyors kárfelmérés után meggyőződtem, hogy a  kocsi technikailag rendben, a bal oldala lett egy kicsit leamortizálva. Mivel megijedni nem volt időnk, azért egy cigit elszívtunk (mert ugye ilyenkor így szokás :)) és mentünk tovább Marosfőre.

Ma értelemszerűen a biztosítónál kezdtem a napom :)

Így parkolok?

 

A fotók Csedö keze munkái...

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Van ugye az az elképzelésem, hogy az ember egész héten nyomatja a melót, akkor hétvégén egyetlen célja van: elhúzni innen. Most hogy beleszaladtunk a nyárba, a jó idő a sportszezonok végét is magával hozta. Ez annyit jelent, hogy a munkanapjaim visszaszorulnak a hétköznapokra, így hétvégén lehet tiplizni. Ez a hétvége ugyan még bőven munkával telt, de már a változás szelét éreztem az arcomban. :)

Szombati naphoz képest korán keltem, a III. IP.SE Tömegfutást szervezgettük. Tavaly harmadnaposan álltam a rajthoz és szenvedtem le a 6,4 km-t. Idén sajnos még ilyen merényletet sem követhettem el a tavalyi kis balesetem miatt. Ez van, a térdem továbbra is ratyi és még a „csak éppen használható” kategóriába tartozik.

Szóval fájó szívvel fotóztam végig az eddigi legnagyobb udvarhelyi tömegfutást, ahol 684-en vettek részt, köztük sok-sok ismerős. Kedves barátaim szép teljesítmény volt és gratulálok, remélem jövőre én is visszaállhatok a szaladók közé.

Hogy kicsit hétvégézzek is, mert erre csak szombat délután volt időm, Zsuzsával motorra pattantunk és irány Brassó. Miért Brassó? Nem is tudom, múlt hét vége Vásárhely volt, azelőtt Bucsin, erre rég jártam. Miközben Brassó fele kanyarogtunk jutott eszembe, hogy utoljára is motorral voltam ezen a szakaszon. Tavaly ősszel, amikor a dokihoz jöttem vissza a térdemmel ellenőrzésre. Francba ezzel a térddel! Kicsit sétálgattunk a főtéren, legyúrtunk  egy Mc’-is szendvicset, hogy érzzük nem otthon vagyunk, majd következett a hazaút.

 

Tehát itt a nyár, rossz a térdem, szabadulnak fel a hétvégéim és én egyre kevesebbet akarok itthon lenni. :)

UPDATE: Sok-sok tömegszaladásos képért katt!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A mára beharangozott flash mobnak sem volt igazán nagy sikere. Az még csak-csak elment, hogy pár hónappal ezelőtt meghirdetett szimpátiatüntetésen is több volt a sajtó képviselője, mint  ahogy a mai nap is.

Akkor Szabó „Kobra” Zolit támogató és az udvarhelyi erőszak ellen szervezett flash mobra nem jöttek el az emberek. Ezt megmagyaráztam a tipikus udvarhelyi  klaviatúra-hős  magatartással. Az alsógatyában tökünket vájva osztjuk a’ zészt a’ zinterneten. Helyesen írni nem tudunk, de a frankót megmondani azt nagyon! Ez van, idővel talán változni fogunk, esetleg észre vesszük, hogy Hargita és Maros megye határán levő vasúti átkelőn túl is van élet.

Szóval a mai érdektelenséget tényleg nem értettem, nem kellett félni senkitől, nem volt sötét sztori, csak annyit kellett volna megmutatni, hogy van akit érdekel az költészet, esetleg Attila.

Nó de egyelőre elég a pusztába eresztett gondolatokkal. :)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mostanra már kialudtam magam és "akklimatizálódtam", de az elmaradt "véget" még leírom.

Szóval abban maradtuk, hogy ott álltunk a Jordán parton miközben a két szomszédos ország fényeit bámultuk. Másnap kikocsikáztunk a 11 kilométerre lévő strandoz, ahol jót fürödtünk. A pancsolás után beneveztünk egy csónakos part menti kirándulásra. Itt egy helyi úriember hordozott végig és mutatta meg a part menti "kincseket". A csónak alján lévő üvegen keresztül kémlelhettük a tenger csodálatos élővilágát, korallzátonyait amelyek sokszor pár centire voltak a csónak aljától. Aztán búvárkodtunk az elsüllyedt amerikai tanknál, megnéztük a szintén elsüllyedt hajót és hajkurásztuk a színes halakat a korallok között. Szóval igazi vízi paradicsom volt, amit önfeledt gyerekekként fedeztünk fel. Kaja után a városban barangoltunk tovább, ami átcsapott az estébe. A helyiek kedvessége továbbra is meglepő volt.  Utolsó itt töltött esténken is hullaként zuhantunk az ágyba.  Csütörtök reggel még egy utolsó kajálás volt a szálloda melletti étteremben (mert barátságos áron finom és sok kaját adtak), aztán gyors kört futottunk a hűtőmágnesek és egyéb szuvenírek beszerzésére.  Miután minden megvolt, az ammani reptére igyekeztünk. A tervet jól teljesítettük, így bőven időben voltunk, ezért, hogy ne a reptéren üldögéljünk még meglátogattuk az Ammantól még északabbra levő Jarasht. Itt is a Római korból fennmaradt városrészletet. Sajnos sok időnk nem maradt, így kutyafuttában néztük meg, de még így is volt időnk néhány kép kattintására.

Mielőtt végleg a reptérre mentünk meglátogattunk egy  bevásárló központot. Ez nem is lenne nagy szám, de az igazi érdekessége az volt, hogy a több szintes mall egy kis nyugat volt a keletben. Igaz hogy a fővárosban jártunk, de az eddigi kendős nők, tevés beduinok, ütött-kopott autók után, ez egy nagy kontraszt volt. Itt szinte nem is láttunk kendővel takart nőket, a fiatalok a legtrendibb cuccokban jártak, legújabb mobilokkal. A parkolóházban a több tíz ezer eurós járgányok egyenesen népautók voltak.

Ezután már tényleg a reptér következett, ahol búcsút intetettünk ennek a furcsa de érdek, messzi de barátságos országnak. Amit lehetett egy hétbe belepréseltünk s célunkat teljesítettük: kevés pénzből a lehető legtöbbet látni egy országból, minél jobban megismerni azt. A bérkocsinkba közel 1200 kilométert tekertünk bele, érintettük a látványosabb részeket, két tengerben fürödtünk és az országot hosszában átszeltük.

Jordánia: kipipálva.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Most akkor következzen egy kis folytatás. Azért lesz rövid, mert már a sokadik napja vagyunk úton és nem kicsit, nagyon vagyok fáradt. Szóval vasárnap a nemzeti parkot magunk mögött hagyva a negyven kilométerre levő Petrába érkeztünk. Most nem írom le mi is ez a hely, érdemes googlezni egy kicsit. Érdekességét tükrözi a belépő ára is ami egy napra 50 euró, két napra 55. Adta magát a kétnapos belépő, ahol hihetetlen magasságokból csodálhattuk miként éltek civilizációk sorai a homokkőbe vájt házakban. Hétfő délután érkeztünk Vadi Rumba, ahol nyolc órás "dzsippes" túrára neveztünk be. Először egy beduin táborba vittek ki, ahol a beduinokkal közös teázással töltöttük az estét. Hajnali ötkor már sivatagban caplattunk napfelkeltét fotózni. A reggeli után bepattantunk a szinte velem egyidős Toyota terepjáróba, mait Rafi vezetett (természetesen) jogsi nélkül. Kalandos kis út volt ahol, kacagtunk, izgultunk s persze izzadtunk. (Részletesebben majd ezután.) A kalandozások után elköszöntünk beduin barátainktól, majd visszaültünk a Mazda 3-asunkba s Aqabát vettük célba. Most kissé megfáradtan itt gépelek a szállodánk előterében és arra gondolok milyen jól fog esni két nap után a zuhanyzás. Kárpótlásul ha kinézek az ablakon a Vörös tengeren túl látom Izrael fényeit, majd ha egy kicsit balra fordulok, Egyiptom lámpásai csillognak. De köszönöm, egyelőre elég a Jordán oldal. Holnap majd jól megmártózok a tengerben.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Furák erre a népek, de mindenképp barátságosak. Szóval a gép csütörtök valamivel éjjel tizenegy után hagyta el a ferihegyi terminál stabil aszfaltját.  A látvány és az érzés lélegzet elállító volt. Jordán földre valamikor hajnali négykor léptünk. Autóbérlés után belecsaptunk a lecsóba. Elsőre a nem messze levő Madaba-t, a mozaik várost látogattuk meg, ahol ugyan sok mozaik nem volt, helyett kőházak és kő utcák. Mivel itt a reggeli órákban nincs nagy élet és minden zárva, nem is időztünk, mentünk a Nebo hegyre. Mózes itt pillantotta meg az ígéret földjét és egyesek szerint itt is lett eltemetve 120 évesen. Innen  egy lendülettel mentünk is a Holt tengerhez. Elsőre egy szó szerint gamat helyen álltunk meg, a helyiek igénytelenül strandoltak a mocsokban. Saját szemetük temette be őket, néhány méterrel arrább egy luxus szálloda homokos partja virított, szal nagyon kontrasztos világ ez. Kicsit tovább autókázva, egy vagány helyen mi is megmártóztunk.  A 31 százalékos sótartalmú víz szó szerint, dobott ki magából. A következő állomás Al Karak volt. Itt fogyasztottuk el az első helyi kajánkat. Egész jó volt. Lecuccoltunk a szállásunkon, ami egy nyolcvanas évekbeli bentlakásra emlékeztetett. Miután megcsodáltuk az egyik legnagyobb fennmaradt keresztes lovagvárat még egyet tekeregtünk a városban. Érdekes hely, egyedül nem mernék ott bóklászni, turistákat nem is láttunk.

Reggel indultunk is tovább újabb állomásunkhoz a Dana rezervátumhoz. Az idáig vezető út is  fantasztikus volt, de itt valami bámulatos volt amit láttunk. A napunk azzal telt, hogy lementünk a völgybe és túráztunk a hatalmas mészkő falak közt. Estére visszaértünk a hegy tetején levő szállásunkhoz, ahol teleraktuk a hasunkat helyi kajával. Most hagyom is a bejegyzést, mert megyek és odaülök a tűzhöz a többiek mellé, már így is egy rakás sztoriról maradtam le. Részletesebben több képpel majd ezután jelentkezem.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A hétvége ismét nem telt tétlenül. Jó kis péntek esti fotóklub után hazajöttem, majd Zsuzsával mentünk vissza az alsó G.-ba, azaz bocsánat Music Pubba. Bedő szülinapját ünnepeltük, adtunk az érzésnek ahogy kellett. Szombat reggel, ahogy sikerült felvájni magunkat az ágyból öltöztettük a purdét s indultunk a Hargita fürdőre az idei szezon utolsó kutyaszánhúzó versenyére. Gyönyörű napsütés várt minket. Az versenyről írt beszámolót elolvashatjátok itt (fotógaléria és videó is van). A fotóblogra felkerült sorozatot itt láthatjátok (remélem nem unom el és még lesz).

Vasárnapra egy sportfotózás volt beütemezve, de közben jobb téma kínálkozott. Este gyorsan leszerveztem a helyettesítést, aztán reggel kialvatlanul indultunk Dorjánnal és Hunival Orăștien-be. Hogy mi is van ezen a Hunyad megyei településen? Hát az egyik legjobb katonai élménypark. Szóval lekocsikáztunk kétszáztíz kilométert, majd ámultunk és bámultunk. Mintegy 80 hektáron elfekvő katonai bázis és szabadtéri hadtörténeti múzeum fogadott. Harckocsik, tankok repülők, légvédelmi ágyúk amerre csak néztünk. A parancsnoki iroda előtt már vártak a katonák. Olyan igazi bőrfejű zsoldosok. Bár nekünk imitáltak egy harcot, de volt köztük akiről el tudtam képzelni, hogy lőtt már embert :P.  Olav a park alkalmazottja talpig egyenruhában fogadott és vázolta fel gyorsan, hogy mi fog történni. Az arcnak még az óraszíja is terepszínű volt, a hab a tortán  már csak a csengőhangja volt. Mintha katonai rádión beszéltek volna :)

A bőrfejűekkel lementünk egy romos épülethez, ahol tartottak egy gyors eligazítást és a teljesen élethű airsoft fegyverekkel megkezdték a csatát. A fegyverek méretben, súlyban, formában teljesen megegyeznek az eredetivel. A különbség, hogy ezek nagy sebességű műanyag golyókat lőnek ki. Szóval amire feleszméltünk csattogtak a fegyverek, repültek a füstbombák, igazi csatahangulat volt. Már majdnem megfeledkeztünk, hogy dokumentálni vagyunk ott és Dorjánnal már azon filóztunk, hasra vágjuk magunkat valamelyik fedezék mögött, aztán ott megvárjuk, amíg elcsendesednek a keményfiúk.

Ezt követte a paintball összecsapás, itt már tényleg csak úgy repkedtek a golyók, mindenhonnan festék permet zúdult ránk és nyeltük a füstöt. Miután lecsitultak a kedélyek visszamentük a parancsnoki épülethez és a park vezetője mutatta meg a közelebbi látványosságokat. Délutánig jártunk egyik helyszíntől a másikig és a végén döbbentünk rá, amikor a park térképét böngésztük, hogy talán negyedét ha láttuk az egésznek.

A látogatásról írt cikket elolvashatjátok itt, a fotógalériát pedig megnézhetitek itt (megéri!).

Átfagyva éhesen, de élményekkel teli indultunk haza. Szokás szerint nem is mi lettünk volna, ha nem tévedünk el, azaz egy olyan bekötőúton jöttünk, aminek a rossz szekérút megnevezés is hízelgés lenne. Most az egyszer Hunor barátunk mentesül a felelősség alól, mert a GPS vitt el. Persze a kormány attól még az ő kezében volt, szal helyzetfelismerésből sem a legjobb :)

Este nyolcra értünk haza, még dolgoztam egy adagot, előkészítettem az anyagokat, hogy hétfőn egyből tudjak nekifogni a sztoriknak. Valamikor tizenegy fele még bevállaltam egy etetést a leányzónál, majd hullafáradtan zuhantam az ágyban.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Olyan jól elgondoltam a mai napom. Csendesen és békésen elmegyek fotózgatni, képet bütykölök az egyik készülő honlaphoz, kávézok a kollégákkal,  stb. Ehelyett még csipás szemekkel böngésztem a netet, amikor Szasza kollégám fél órával az esemény előtt szólt, hogy Borboly Csaba tart valami sajtós találkozót, és fotózni kell. Megkezdődött a rohanás, gyors zuhany, puccba kaptam magam, felvettem Szasszert s kicsit később már a Gondűző vendéglőjében vártuk az úriembert. Némi eltévedt infó alapján, tizenegy fele indultam a MOL-hoz spontán tüntetést fotózni, persze amire észbe kaptam már egy korrupciógyanús, adó- és egyéb csalási ügyletekbe keveredett cég volt alkalmazottjával interjúztam. Időm sem volt feleszmélni, de a következő kép már az miként üvöltöznek a román vezető média riporterei a rendőrségen némi infóért. Finoman szólva is másabb a viszonyulásuk, mint a milyénk. Magyarán le sem szarják milyen „șef” vagy „agent” vagy, mondod a tutit különben kapsz a fejedre.

A folytatás többi része is filmbeillően történik. Több autóval vonulunk a város peremére, ahol, egy félreeső fogadóban kapjuk az infókat. Nincs fényképezés, filmezés is csak háttal és fénnyel szemben. Tanuk, érintettek szólalna meg az ügyben. Egymás után kerülnek elé a kinyomtatott email-ek, hamis számlák. Feltérképeztem a sztorit és már rohantam is megírni, hisz elsőnek kell lehozzuk. Sikerült. Az esetről írt cikk itt olvasható. Mert haladni kell vazze.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!