Jordánia: napsütés, hazaút
2011. márc. 27. 2011. márc. 27. 2:22, KBoti,
5 komment
Mostanra már kialudtam magam és "akklimatizálódtam", de az elmaradt "véget" még leírom.
Szóval abban maradtuk, hogy ott álltunk a Jordán parton miközben a két szomszédos ország fényeit bámultuk. Másnap kikocsikáztunk a 11 kilométerre lévő strandoz, ahol jót fürödtünk. A pancsolás után beneveztünk egy csónakos part menti kirándulásra. Itt egy helyi úriember hordozott végig és mutatta meg a part menti "kincseket". A csónak alján lévő üvegen keresztül kémlelhettük a tenger csodálatos élővilágát, korallzátonyait amelyek sokszor pár centire voltak a csónak aljától. Aztán búvárkodtunk az elsüllyedt amerikai tanknál, megnéztük a szintén elsüllyedt hajót és hajkurásztuk a színes halakat a korallok között. Szóval igazi vízi paradicsom volt, amit önfeledt gyerekekként fedeztünk fel. Kaja után a városban barangoltunk tovább, ami átcsapott az estébe. A helyiek kedvessége továbbra is meglepő volt. Utolsó itt töltött esténken is hullaként zuhantunk az ágyba. Csütörtök reggel még egy utolsó kajálás volt a szálloda melletti étteremben (mert barátságos áron finom és sok kaját adtak), aztán gyors kört futottunk a hűtőmágnesek és egyéb szuvenírek beszerzésére. Miután minden megvolt, az ammani reptére igyekeztünk. A tervet jól teljesítettük, így bőven időben voltunk, ezért, hogy ne a reptéren üldögéljünk még meglátogattuk az Ammantól még északabbra levő Jarasht. Itt is a Római korból fennmaradt városrészletet. Sajnos sok időnk nem maradt, így kutyafuttában néztük meg, de még így is volt időnk néhány kép kattintására.

Mielőtt végleg a reptérre mentünk meglátogattunk egy bevásárló központot. Ez nem is lenne nagy szám, de az igazi érdekessége az volt, hogy a több szintes mall egy kis nyugat volt a keletben. Igaz hogy a fővárosban jártunk, de az eddigi kendős nők, tevés beduinok, ütött-kopott autók után, ez egy nagy kontraszt volt. Itt szinte nem is láttunk kendővel takart nőket, a fiatalok a legtrendibb cuccokban jártak, legújabb mobilokkal. A parkolóházban a több tíz ezer eurós járgányok egyenesen népautók voltak.
Ezután már tényleg a reptér következett, ahol búcsút intetettünk ennek a furcsa de érdek, messzi de barátságos országnak. Amit lehetett egy hétbe belepréseltünk s célunkat teljesítettük: kevés pénzből a lehető legtöbbet látni egy országból, minél jobban megismerni azt. A bérkocsinkba közel 1200 kilométert tekertünk bele, érintettük a látványosabb részeket, két tengerben fürödtünk és az országot hosszában átszeltük.
Jordánia: kipipálva.
Kategóriák
NapjaimCímkék
haza , jordania , repulo , tenger , vorosEddig 5 komment érkezett (
)
-
1. Biszak
2011. 03. 27. 13:04 -
2. KBoti
2011. 03. 27. 13:06Képek készültek dögivel... lesz feltéve a fotóblogomra. Bár szó mi szó miután láttam Edu képeit... az enyémekhez már nincs is kedvem :p
-
3. Biszak
2011. 03. 27. 15:18nem igy kell a dolgok melle allni te Boti, ket ember nem lat egyforman, ezert erdekesek a fotoblogok, sokszor, ha tobben megyunk fotozni, nem keszulnek ugyan olyan kepek, mas szog, mas beallitas, stb... szoval, ha netan ugy erzed h a mas fotoi jobbak az nem azt jelenti h a tieid rosszak...
-
4. aeduard
2011. 03. 27. 21:19Jó kiruccanás volt, megérte minden perce. Lehet elmélkedni a következőn :)!
-
5. Biszak
2011. 03. 31. 22:01No, de mar lassan 1 het eltelt!
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Ez igazan jo elmeny lehetett, csak egy dolog bant engem, Edu 8 nap alatt csinalt 8 kepet, de te csak 6-ot!Ennyire kimelted a zarrekeszt?